Elizabeth arra ébredt, hogy Yvett és Dylan az előző esti party maradványait próbálja eltüntetni. Üvegek csörömpöltek, asztalok és székek lábai karcolták a padlót, valamint a mosogatóból kikerülő edények koccantak percenként egymáshoz.
- Te jó ég! Minek kell ezt ilyen korán csinálni és miért ilyen hangosan? - tette fel magának a költői kérdést, de ahogy átfordult a másik oldalára, s rájött, nincs egyedül. Alex volt ott vele egész este.
- Már nincs olyan korán. És annyira nem is hangos. De ha már felkeltél, azt hiszem valamit meg kellene beszélnünk.
- Jól mondod, most keltem. Tehát adj egy kis időt, hogy összeszedjem magam. Várj meg lent a többieknél.
Erőt vett magán, kicsoszogott a fürdőbe és vett egy jó forró fürdőt. Közben átgondolta az este történteket, próbált visszaemlékezni a részletekre. Felvett egy kényelmes ruhát és lement a barátaihoz.
. Jó reggelt álomszuszék! Mit csináltatok még az este, hogy ilyen nyúzottnak tűnsz? - kérdezte Dylan és kidugta néhány másodpercre a nyelvét.
- Ugyan menj már. Nem is emlékszem hogyan kerületem fel a szobába.
- Hmm, tudhat valamit a srác. Én is kipróbálnám, ha megengeded.
- Nem történt semmi, fogd már fel.
- Ha te mondod.. - majd felkapta az egyik szemetes zsákot és dudorászva kiment.
- Yvett, hol van Alex? Azt mondta itt lent megvár, mert szeretne valami fontosat mondani.
- Húha. Most jön az "átbeszéljük a kapcsolatunkat" rész? Kezdek büszke lenni rád, csajszi. Amúgy kifele ment, de nem mondta hova. Nézd meg az autónál.
Elizabeth felvette az asztalra készített bögrét, amiben finom forró tejeskávé, s kiment a ház elé. Látta az autót, de Alexet nem. Körbenézett, majd úgy gondolta, kimegy a patakhoz egy kicsit. Jól esett a hasogató fejének egy kis friss levegő, s nyugodtan felidézhette az éjszakai álmát. "Egy hatalmas pezsgőspohár piramis áll a napfelkeltében. Hirtelen egy autó közeledik felé, majd fékezés nélkül belerohan és az egész összedől. Óriási csörömpölés, szilánkok és pezsgő mindenfele. A pezsgő egyre jobban szétfolyik az úton, majd egyre vörösebbé kezd válni."
Lassan szürcsölgette a tejeskávét, amikor odaért.
- Ne haragudj, itt vagyok. Akkor most beszélhetünk.
- Tudom. Figyelj! Sokat ittam és te is. Ha téged ez zavar, akkor inkább felejtsük el a dolgot, rendben?
- Nem. Félreértesz. Most a rosszullétedre gondoltam.
- A micsodámra? Csak az alkohol miatt volt.
- Nem, ez egészen más volt. Túl hangosnak vélted a zenét. Tudtommal ez még csak az első lépés afelé - majd mielőtt befejezhette volna, megszólalt Liz telefonja. Hirtelen meg sem ismerte Eric hangját. A férfi száján alig jöttek ki hangok, nem bírt összerakni egy épkézláb mondatot sem.
- Mi az apu, mi történt? - ... - Mondd már! Megijesztesz! - ... - Tessék? - Liz szeme elkezdett vörösödni, majd ahogy hallgatta a történteket, megjelentek az első könnycseppek a szemében, majd lassan végigfolytak az arcán. - Hol vagy? Odamegyek!
Még le sem rakta a telefont, már elindult Alex autója felé.
- Ugye elviszel? - még ez a néhány szót is alig bírta kiejteni. A házban ténykedő barátainak nem is szólt, csak beültek az autóba.
Alex egy rally versenyző ügyességével és gyorsaságával hajtott végig az erdei úton, de a városba sem vette vissza a tempót. Liz teljesen a tenyerébe temette az arcát, s csak néhány "Istenem" , "Miért?" és "Nem hiszem el." hagyta el a száját. Alex egész úton nem kérdezett semmit, csak hajtott. Nem akarta még jobban rontani a helyzetet, de azért az egyik szeme mindig a lányon volt.
Ahogy beértek a kórházba, eligazították őket, s amint meglátták Ericet, Liz odaszaladt hozzá és átölelte. A férfi átkarolta a zokogó lányt, s fülébe suttogta:
- Minden rendben lesz. Felépül. Anyukád nagyon erős.
Hosszú ideig ültek, az orvosra és az eredményekre várva. Eric próbált erősnek mutatkozni a lánya előtt, de látszott rajta is a megtörtség, az aggodalom és az összeomlás határán állt. Mindketten a könnyeikkel küszködtek, kisebb-nagyobb sikerrel. Hosszú idő telt el, amíg az orvos meg nem jelent, de viszonylag jó hírekkel tudott szolgálni. A műtét sikeres volt, d e még lábadoznia kell, egyenlőre nem mehetnek be hozzá látogatók.
Alex mindkettejüket hazavitte, s felajánlotta, szívesen marad éjszakára, ha bármiben tud segíteni. Eric és Liz inkább kettesben maradt volna, s a fiú csinált nekik egy forró teát, majd elment. Az este sírással és emlékek felidézésével telt, amelyek néha egy apró mosolyt csaltak az arcukra. Majd a fáradtság nyomta el őket egymás mellett a kanapén.
Még aznap este Alex, Liz nevében is elnézést kért, hogy csak úgy otthagyták őket az erdei háznál. Dylan persze rögtön le akart csapni valami poénos beszólással, de Alex megelőzte. Elmesélte, hogy Liz anyukájának egy súlyos balesete volt reggel. A főúton, teljesen szabályosan közlekedett, amikor a szembe jövő gépkocsi ismeretlen okokból áttért az ellenkező sávba, s frontálisan ütköztek. A másik sofőr a helyszínen életét vesztette és Liz anyukájának az élete is nagyon kevésen múlt. Csak a csoda segíthetett, hogy sikeresen kimentették az autó romjai közül, s hogy most a kórházban ápolják.
Lassan szürcsölgette a tejeskávét, amikor odaért.
- Ne haragudj, itt vagyok. Akkor most beszélhetünk.
- Tudom. Figyelj! Sokat ittam és te is. Ha téged ez zavar, akkor inkább felejtsük el a dolgot, rendben?
- Nem. Félreértesz. Most a rosszullétedre gondoltam.
- A micsodámra? Csak az alkohol miatt volt.
- Nem, ez egészen más volt. Túl hangosnak vélted a zenét. Tudtommal ez még csak az első lépés afelé - majd mielőtt befejezhette volna, megszólalt Liz telefonja. Hirtelen meg sem ismerte Eric hangját. A férfi száján alig jöttek ki hangok, nem bírt összerakni egy épkézláb mondatot sem.
- Mi az apu, mi történt? - ... - Mondd már! Megijesztesz! - ... - Tessék? - Liz szeme elkezdett vörösödni, majd ahogy hallgatta a történteket, megjelentek az első könnycseppek a szemében, majd lassan végigfolytak az arcán. - Hol vagy? Odamegyek!
Még le sem rakta a telefont, már elindult Alex autója felé.
- Ugye elviszel? - még ez a néhány szót is alig bírta kiejteni. A házban ténykedő barátainak nem is szólt, csak beültek az autóba.
Alex egy rally versenyző ügyességével és gyorsaságával hajtott végig az erdei úton, de a városba sem vette vissza a tempót. Liz teljesen a tenyerébe temette az arcát, s csak néhány "Istenem" , "Miért?" és "Nem hiszem el." hagyta el a száját. Alex egész úton nem kérdezett semmit, csak hajtott. Nem akarta még jobban rontani a helyzetet, de azért az egyik szeme mindig a lányon volt.
Ahogy beértek a kórházba, eligazították őket, s amint meglátták Ericet, Liz odaszaladt hozzá és átölelte. A férfi átkarolta a zokogó lányt, s fülébe suttogta:
- Minden rendben lesz. Felépül. Anyukád nagyon erős.
Hosszú ideig ültek, az orvosra és az eredményekre várva. Eric próbált erősnek mutatkozni a lánya előtt, de látszott rajta is a megtörtség, az aggodalom és az összeomlás határán állt. Mindketten a könnyeikkel küszködtek, kisebb-nagyobb sikerrel. Hosszú idő telt el, amíg az orvos meg nem jelent, de viszonylag jó hírekkel tudott szolgálni. A műtét sikeres volt, d e még lábadoznia kell, egyenlőre nem mehetnek be hozzá látogatók.
Alex mindkettejüket hazavitte, s felajánlotta, szívesen marad éjszakára, ha bármiben tud segíteni. Eric és Liz inkább kettesben maradt volna, s a fiú csinált nekik egy forró teát, majd elment. Az este sírással és emlékek felidézésével telt, amelyek néha egy apró mosolyt csaltak az arcukra. Majd a fáradtság nyomta el őket egymás mellett a kanapén.
Még aznap este Alex, Liz nevében is elnézést kért, hogy csak úgy otthagyták őket az erdei háznál. Dylan persze rögtön le akart csapni valami poénos beszólással, de Alex megelőzte. Elmesélte, hogy Liz anyukájának egy súlyos balesete volt reggel. A főúton, teljesen szabályosan közlekedett, amikor a szembe jövő gépkocsi ismeretlen okokból áttért az ellenkező sávba, s frontálisan ütköztek. A másik sofőr a helyszínen életét vesztette és Liz anyukájának az élete is nagyon kevésen múlt. Csak a csoda segíthetett, hogy sikeresen kimentették az autó romjai közül, s hogy most a kórházban ápolják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése