A napok a szürke hétköznapok gyorsaságával teltek. Elizabeth álma nem tért vissza egyik éjszaka sem, s már nem is gondolt rá annyit; helyébe a születésnapjának időpontja lépett. Nem szerette a meglepetéseket, a nagy felhajtásokat, a puccos partikat. Teljesen megelégedett volna, ha csak a legjobb barátaival és családjával koccintanak egyet az egészségére, felvágja a születésnapi tortáját , amit egy jó kis nosztalgiás este folyamán elfogyasztanak. Ez persze sosem így történt, mert Yvett és Dylan mindig gondoskodtak arról, hogy még véletlenül se legyen csendes és nyugodt az ünneplés. Bár a születésnapjának időpontja még másfél hét múlva esedékes csak, már most tudta, hogy nagyjából minden meg lett szervezve a barátai által.
- Mondjátok, ugye nem lesz semmi durvulás a szülinapomon?
- Hogy is lenne? Ezt nézed ki belőlünk? - vonta meg a vállát Yvett, miközben egy sunyi mosoly jelent meg az arcán.
- A tavalyi, egész ház területén lévő óriás rózsaszín masnik és az elmúlt ünneplések statisztikái szerint... Igen, bármit kinézek belőled. - s karba tett kézzel várta a reakciót.
- Na jó, néha talán túlzásba estem, de most nem lesznek óriás masnik, ígérem.
- Néha? Még jó, hogy csak egyszer van szülinapom egy évben.
- Nyugalom. A mostanit én fogom csinálni - intette le a lányokat Dylan.
- Ez igazán megnyugtató. A szexi táncos fiú haverjaidra is számíthatunk akkor? - vonta fel a szemöldökét Liza.
- Most direkt lőtted le a poént? És amúgy nem; ők engem fognak várni otthon, ha érted mire gondolok....- majd bevágott egy ál- "meg vagyok sértődve" fejet, meg azt a tipikus arckifejezést, ami nála azt jelenti, hogy poénnak fogta fel a dolgot és egy legyintéssel le is zárta a témát.
Elindultak a következő órájukra. Kémia. A zsenipalántákon kívül majdnem mindenki ezen az órán pihente ki magát, ugyanis a tanár úr nem foglalkozott azzal, ki figyel és ki nem. Leadta az anyagot, kicsattanó lelkesedéssel válaszolta meg a felmerülő kérdéseket, de amíg csend volt a teremben, addig nem piszkálta az osztályt. Yvett ilyenkor a kedvenc skiccfüzetét kapta elő és szabadon eresztette fantáziáját a ruhák világában, Dylan valami mesén, történeten törte a fejét, amit a gyerekeknek elmesélhet, vagy különböző fejlesztő játékokon. Liza pedig egy izgalmas könyvet olvasott vagy csak elmélkedett.
A tanítási nap ismét a vége felé közeledett. A diákok a folyosón várták a következő óra kezdetét. Néhányan már hazafele indultak, mások a büfé előtti sorban álldogáltak némi rágcsálnivalóhoz jutás reményében. Sokan pedig csak a folyosókat töltötték meg zsivajjal.
Dylan épp az új kisfiúról mesélt a lányoknak, aki most érkezett oda, ahol önkéntes és aki mellesleg egy kis ördögfióka és már az első napokban is több rosszaságot csinált, mint a többi gyerek együtt egy teljes hét alatt. Majd azt vették észre, hogy Elizabeth lemerevedik, lefagy a mosoly az arcáról, a szemei kikerekednek és mielőtt elviharzik mellőlük,azt mondja:
- Őt láttam álmomban.
A lány fejében gondolatok tömkelege kavargott, miközben próbálta magát átvergődni a folyosó zsúfolt tömegén. Amint meglátta elsétálni azt a fiút, tudta, az Ő arcát látta álmában. "Egy magas srác, akinek egyre növekszik az alakja egy sűrű ködfelhőbe lép be, ami sötét, hátborzongató szürkéről egy sokkal kellemesebb, gyönyörűbb kékesszürke színt ölt magára. Már csak a sziluett látszik a nagy gomolyagban, de az alak visszafordul és hátranyújtja a kezét." Ez lehetetlen. - gondolta magában. Aznap reggel is ez a furcsa, kellemes érzés kerítette hatalmába, ami most, ahogy meglátta a fiút. Végigrohant a folyosón, de a második tantermet is elhagyva, a folyosóról több irányba is lehetett fordulni. Akárhogy nézelődött, bármerre fordult, nem találta már. Elvesztette. Néhány percig még reménykedett, talán feltűnik valahol, de nem állt mellé a szerencse. Elindult az osztályterem felé és közben azon gondolkodott, igazából nem is tudja, miért indult el ennyire utána. Mégis mit mondott volna neki: Bocsi, de nem te jártál néhány napja az álmaimban? Ez még a legbénább csajozós dumánál is bénábban hangzott volna. De valami mégis azt súgta belülről, hogy meg kell ismernie, látnia kell közelről is, beszélniük kell.
Rögtön le is csaptak rá a barátai az óra előtt.
- Mégis mi volt ez az egész?
- Ááá... Hagyjuk. Láttam valamit, amiről azt hittem, hogy ott van, de rájöttem, hogy az nem lehet és még-sincs ott. - sóhajtott egyet, majd a tábla fele fordulva az asztalra könyökölt.
A tanár elkezdte a házi feladatok kiosztását, egyeztette az írásbeli tesztek pontos időpontjait és témaköreit, majd belekezdett unalmas monológjába : Az első keresztes háború tehát 1096. augusztus 15-én indult a Szentföld felszabadítására. Főleg francia, burgund és ... - kopogtak az ajtón. A terembe egy fiú lépett be, aki rögtön illedelmesen köszöntötte a tanárt és bocsánatot kért az óra közbeni zavarásért. Odalépett az asztalhoz, hogy néhány dokumentumot átnyújtson és megbeszéljék a részleteket.
A fiú annyira feltűnő jelenség volt, hogy majd minden lánynak tátva maradt a szája, sőt az osztály fiú tagjai sem tudtak hirtelen mit reagálni. Egy magas, rövidre vágott hajú 20 év körüli férfi állt a tanári asztal mellett, akinek különleges kisugárzása volt. Ahogy belépett az ajtón, mintha bevilágítaná az egész termet, mintha körülötte másként izzott volna a levegő. Fekete hosszú ujjú inget viselt, aminek a felső gombjai nem voltak begombolva, s még így is annyira passzolt rá, hogy sejteni lehetett testének vonalait. A képzelet azt súgta, hogy egy igen izmos test rejtőzik a szűk felső alatt. S ahogy az osztályra pillantott, amíg a tanár úr aláírta a papírokat, kékesszürke szemei végigpásztázták a diákokat, majd néhány másodpercig Elizabethnél megragadt.
- Őt láttam álmomban.
A lány fejében gondolatok tömkelege kavargott, miközben próbálta magát átvergődni a folyosó zsúfolt tömegén. Amint meglátta elsétálni azt a fiút, tudta, az Ő arcát látta álmában. "Egy magas srác, akinek egyre növekszik az alakja egy sűrű ködfelhőbe lép be, ami sötét, hátborzongató szürkéről egy sokkal kellemesebb, gyönyörűbb kékesszürke színt ölt magára. Már csak a sziluett látszik a nagy gomolyagban, de az alak visszafordul és hátranyújtja a kezét." Ez lehetetlen. - gondolta magában. Aznap reggel is ez a furcsa, kellemes érzés kerítette hatalmába, ami most, ahogy meglátta a fiút. Végigrohant a folyosón, de a második tantermet is elhagyva, a folyosóról több irányba is lehetett fordulni. Akárhogy nézelődött, bármerre fordult, nem találta már. Elvesztette. Néhány percig még reménykedett, talán feltűnik valahol, de nem állt mellé a szerencse. Elindult az osztályterem felé és közben azon gondolkodott, igazából nem is tudja, miért indult el ennyire utána. Mégis mit mondott volna neki: Bocsi, de nem te jártál néhány napja az álmaimban? Ez még a legbénább csajozós dumánál is bénábban hangzott volna. De valami mégis azt súgta belülről, hogy meg kell ismernie, látnia kell közelről is, beszélniük kell.
Rögtön le is csaptak rá a barátai az óra előtt.
- Mégis mi volt ez az egész?
- Ááá... Hagyjuk. Láttam valamit, amiről azt hittem, hogy ott van, de rájöttem, hogy az nem lehet és még-sincs ott. - sóhajtott egyet, majd a tábla fele fordulva az asztalra könyökölt.
A tanár elkezdte a házi feladatok kiosztását, egyeztette az írásbeli tesztek pontos időpontjait és témaköreit, majd belekezdett unalmas monológjába : Az első keresztes háború tehát 1096. augusztus 15-én indult a Szentföld felszabadítására. Főleg francia, burgund és ... - kopogtak az ajtón. A terembe egy fiú lépett be, aki rögtön illedelmesen köszöntötte a tanárt és bocsánatot kért az óra közbeni zavarásért. Odalépett az asztalhoz, hogy néhány dokumentumot átnyújtson és megbeszéljék a részleteket.
A fiú annyira feltűnő jelenség volt, hogy majd minden lánynak tátva maradt a szája, sőt az osztály fiú tagjai sem tudtak hirtelen mit reagálni. Egy magas, rövidre vágott hajú 20 év körüli férfi állt a tanári asztal mellett, akinek különleges kisugárzása volt. Ahogy belépett az ajtón, mintha bevilágítaná az egész termet, mintha körülötte másként izzott volna a levegő. Fekete hosszú ujjú inget viselt, aminek a felső gombjai nem voltak begombolva, s még így is annyira passzolt rá, hogy sejteni lehetett testének vonalait. A képzelet azt súgta, hogy egy igen izmos test rejtőzik a szűk felső alatt. S ahogy az osztályra pillantott, amíg a tanár úr aláírta a papírokat, kékesszürke szemei végigpásztázták a diákokat, majd néhány másodpercig Elizabethnél megragadt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése