Tanítás után Alex csatlakozott Lizához és barátaihoz. Egyre többet lógott velük, közös programokat találtak ki. Bár a fiú nem volt egy beszédes típus, a többiek szerettek a társaságában lenni. Inkább egy csendes megfigyelőre hasonlított, mint egy nagyszájú vezéralakra.
Lizával megbeszélték, hogy a közös iskolai feladatuk megoldásához először a lány kedvenc helyére mennek el együtt, utána pedig Alex visz el a sajátjához. Így meg tudnak egyezni, melyikről írják a házijukat.
Szombatra esett a választás. Reggeli után Alex a ház előtt várta a lányt, hogy indulhassanak. Liza a város szélén lévő tóhoz vezette a fiút. Az idő kellemes volt. A napsugarak simogatták arcukat, miközben a lágy szellő a fák ágai között cikázott. A víz lassan fodrozódott, békák ugrándoztak és kiskacsák úszkáltak a tóban. Melegebb nyári időkben sokan jártak ide fürödni, de a horgászoknak is igen nagy kedvence volt.
Lizának volt egy kis csendes búvóhelye a tóparton. A part egy részletét tüskés bokrok és óriási csalánok hálózták be. Ide nem jött soha senki, mert volt épp elég hely mindenkinek. Ezenkívül nem kockáztatott senki egy esetleges csípést vagy karcolást. Viszont Liz talált a sűrűn növő ágak között egy nyílást, ahol be lehetett bújni a bokrok védte területre.
Szeretett ide jönni, ha rossz kedve volt, ha gondolkodni akart vagy csak egyedüllétre vágyott. Ha jobb idő volt, leült az egyik hatalmas kőre és belelógatta a lábát a hűsítő vízbe.
- Tényleg gyönyörű hely. - mondta Alex, miközben egymás mellé kuporodtak a parton. Sokat beszélgettek a nap folyamán, de voltak hosszabb pillanatok, amikor csak némán nézték a tó vizének fodrozódását, ahogy a napsugarak meg-meg csillannak a felszínén és a nyüzsgő bogarakat.
- Tudod, nem értem miért hoztalak el erre a helyre - kezdte a vallomását Liz - Még a legjobb barátaim sem tudnak erről. Kiskoromban mindig ide jöttem, ha otthon valami probléma volt, ha a szüleim veszekedtek.
- És hogy találtál ide? Mármint erre a kis helyre.
- Apu szeretett horgászni. Sűrűn jöttünk le utána anyuval, mindig hoztunk neki egy kis harapnivalót. Egyszer álmomban láttam egy bozótost, amin átmentem és egy gyönyörű helyen találtam magam. Vízesés, virágok, pillangók, tündérek és pónilovak. Tipikus kislányos álom volt. Egyszer, mikor játszottam erre fele, keveredtem; és nem tudom mi vezetett, hogy bebújjak ide, de bejöttem. Szerintem az álom miatt volt. Onnantól kezdve jövök , ha szükségem van egy kis nyugalomra. - lehajolt a vízhez és fröcskölt egyet a tó közepe fele. A vízen pihenő bogarak és vízipókok nyomban szétszéledtek. - Amikor például a nagymamám beteg lett - sóhajtott egyet és folytatta - Sokat vitáztak a szüleim. A mama nem szerette volna, ha megműtik, mondván úgysem sok van neki hátra az életéből és ki szeretné használni, amíg lehet. Fájdalmai nem voltak, tehát nem zavarta a betegsége. Anyu szerette volna, ha megpróbálja az operációt, abból nagyobb baj nem származhatott volna, apu pedig rá akarta hagyni, had döntsön ő. Én pedig mindig csak hallgattam ezeket a köröket oda és vissza. Mikor megelégeltem, ide szaladtam. Sajnos sohasem tudom már meg mi lett volna, ha ... - majd olyan erősen törtek rá az emlékek fájdalmas érzései, hogy könnyek szöktek a szemébe és felgyorsult a szívverése. A fiú átkarolta a vállát, magához húzta és egy puszit nyomott a homlokára. Elizabeth nem értett, de teljes megnyugvás öntötte el minden porcikáját. Néhány percig némán ültek, majd a lány folytatta.
- Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de mikor kijöttem ide, azon a hegyen - mutatott a tó másik oldalán magasodó sziklafalra - mintha valaki mindig figyelt volna ilyenkor. De nem volt félelmetes vagy ijesztő. Többször próbálkoztam, hogy hoztam magammal egy távcsövet, de olyankor sosem láttam. Konkrétan nem is láttam emberi alakot. Csupán mintha valami meg-meg csillant volna. A napsugarak is lehettek persze, de borult, esős időben is láttam. Furcsa, de akkor mindig megnyugodtam. Pont mint most ...
Megszólalt Elizabeth mobilja. Yvett és Dylan hiányolták a rendszeres szombati csajos koktélozásból. Annyira gyorsan elrepült az Alex-el töltött idő, hogy teljesen megfeledkezett a dologról. Mikor felvázolta a helyzetet a fiúnak, hogy miért kell sietnie vissza a városba, kissé elmosolyodott. Liz tudta miért nézett ilyen furcsán.
- Ne haragudj, én szívesen meghívnálak, de ez tényleg egy hagyomány már. És Dylan nem számít teljes értékű pasinak, ha érted mire gondolok.
Kibújtak a bokrok közül, Liz gondosan visszahajtogatta az ágakat a bejáratra, hogy még véletlenül se találjon oda más és elindultak a városba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése